Intro

Én mindig kíváncsi vagyok arra, akivel együtt dolgozom. Úgy érzem ez elengedhetetlen ahhoz, hogy támogatni tudjam a céljai elérésében, egy együttműködés során. Ez ihlette ezt a bemutatkozót. Itt megismerheted az én utam.

A kezdetek

Mindig vonzott a számítástechnika. Szerencsére, relatív korán került is egy C64 a családba. Amit leginkább én használtam.

Magával ragadott ez a világ. Igy számomra, innentől sose volt kérdés, hogy később, mivel fogok foglalkozni.

Rá néhány évvel, már pc-n, Turbo Pascal alapokkal ismerkedtem. De főleg a hardver érdekelt. Akkor meg nem tudhattam, de később ennek köszönhettem első weboldalaim. A Turbo Pascalnál tanult alapokból építkezve, értettem meg a weboldalaknál használt programozási nyelvek logikáját is.

Protipp – ma digitális világban élünk. Szerintem ma, játékosan, csak hogy egyféle alapvető logikai kialakuljon, a programozást a képzés részévé kéne. Persze, nem olyan rendszerrel, ahogy a közoktatásban oktatnak. Ha szülő vagy, akkor ma szerintem érdemes ebbe fektetni. Tökmindegy mivel fog később foglalkozni a nebuló. Értse meg az őt körülvevő világot, ilyen szempontból is. Ne legyen digitális analfabéta.

Akkoriban vidéken éltem és nehezen volt elérhető bármilyen forrás. De, amit elértem, azt faltam. Ennek hatására egyre jobb voltam benne. Ez feltűnt az akkori ismeretségi körnek is.

Így alakul ki az, hogy aktuális számítástechnikai kihívásaikkal az ismerősök már elég korán megtaláltak. Ez az időszak volt az egyik legjobb alapozó, mint szakmai, mint emberi kapcsolatok kezelésében. Sokat tanultam itt.

Első bevételek

Itt még abban az időszakban játunk, amikor, akár fél/évente érdemes volt gépet fejlsezteni, annyira haladt a technika.

De kevesen értettek még hozzá. Ezért sokan az én segítségemet kérték ebben.

Új alkatrész beszerzésre került, régit beszámítottam, majd felhasználtam, vagy eladtam.

Aztán megjelent az internet is. Ezt igazan a kétezres évek elejére értem, amikor elkezdett úgy igazán terjedni. Leginkább az ADSL megjelenésével.

Ez még egy „bummot” hozott magával. Sokan ekkor vették az első számítógépüket.

Egy kis megmosolyogtató anekdota ugrott be az időszakból.

15 évesen, dolgozni szerettem volna. Pénzt keresni. Gyorséttermi melót néztem ki, mert akkoriban haverok is ott dolgoztak, elvoltak ott, a hangulat is jónak tűnt, gondoltam akkor, hogy miért ne.

Végigverekedtem magam a szükséges lépéseken (adókártya, egészségügyi alkalmassági, meg a fene emlékszik rá még mi lehetett). Szerződéskötés pillanatában szembesültek azzal a ténnyel, hogy még 15 éves vagyok. Akkor nem lehetett 16 éves kor alatt munkát vállalni, igy hamar kudarcba fulladt a gyorséttermes karrierem.

Szerencsére 🙂

Mert így más útvonalat kellett keresnem, ami a számítógép alkatrész „seftelés” volt.

Egyszóval, minden egyirányba mutatott. Ha bevételt akartam, magamnak kellett megoldanom.

Első lépések az online marketing világában

Kétezres évek elején, volt egy hobbiprojektem ( hrichard.hu ). Amúgy is érdekelt a hardverek világa, miért is ne osszam meg a tapasztalataimat. Így készítettem egy weboldalt, ami a pc hardver es pc tuning témakörével foglalkozott.

Célja az edukáció volt. Hasonló, főleg magyarul, nem nagyon volt, ahol gyakorlati tapasztalatokkal teletűzdelve foglalták volna így össze az egészet.

Érdekesség, később tudtam meg, hogy számitástechnikai boltokban, szervizekben, munkatársak képzéséhez, is használták az oldalam tartalmait :).

Ezt a részt, főleg műszakibb olvasók, értékelni fogják 🙂 :

Első fényképek készítése, igazi kulimunka volt. Digitális fényképezés még gyerekcipőben járt. Korlátozott tudásuk volt még a gépeknek és főleg, ami használható is lett volna, az aranyárban mozgott.

Így az első képeimet az oldalra, videókamerával készítettem. Szalagossal természetesen.

Aztán egy tuner kártyán keresztül, digitalizáltam a felvételeket és azokból készültek, képernyőmentéssel a szükséges képek.

Hát így utólag, végülis… ötletes, kellett hozzá kitartás 

Végül elkészült az oldal, sőt, még képek is vannak rajta! Kitettem a netre, aztán jöttem rá, hogy egy lépést kihagytam a képletből.

Az oké, hogy van weboldalam, nade hogyan fogják megtalálni?

És itt jelent meg a keresőoptimalizálás.

Ettől a ponttól kezdve, mondhatjuk életem részévé vált ez a témakör.

Azaz, hogy szerezzünk látogatókat, ha van egy weboldalunk.

2007-ben felköltöztem Budapestre. Célom volt, de ezzel kikerültem a régi kapcsolati hálómból. Igy munkát vállaltam egy autógumis cégnél, mint rendszergazda.

3 telephely, milliárd feletti forgalom, online értékesítés, weboldal, webshop. Amiért érdekes volt ez, abban az iparágban, már akkor is komoly verseny zajlott online területen.

Komolyabb, mint ma néhány iparágban.

És mivel akkoriban az „informatikus” végzett mindent, ami online is volt, igy sokmindent tanultam ennek köszönhetően.

Beleláttam egy webáruház kulisszái mögé is. Keresőoptimalizálás, Google Adwords (leánykori nevén, akkor még).

Aztán történt egy kis törésvonal, mozgásszervi problémák miatt, kiestem a munkából és nem is nagyon tudtam pénzt csinálni másképp sem.

Egy kihívásokkal teli időszak következett. Bevételem nem nagyon volt, de cserébe nem éltem egyedül és lakáshitelünket is törleszteni kellett.

Erre rájött 2008-as válság is.

Szinte mindeki behúzta a kéziféket, aki tudott is volna fejleszteni, az is a marketingben, fejlesztésekben a kiadást, nem a befektetést látta.

Másoknak meg ez az időszak, lehetőség volt.

LaptopGuru

Így törhettem a fejem a megoldáson. Bevételre volt szükségem.

Oké, megvolt, hogy mikhez értek. Rendszerinformatikus voltam, hardverekhez is értettem, meg weboldal készítéséhez, ezekre meg látogatószerzéshez.

Ez alapján a neten kutattam, hogy mire lehet igény. Azaz, az emberek milyen kulcsszavakra keresnek rá leginkább, ami ezekhez a területekhez köthető.

Kerestem egy rést, amibe érdemes lehet belevágni. Egy területet, ahol:

  • Tudásomat kamatoztatni tudom
  • Alacsony belépési küszöb
  • Van rá igény
  • Kevesen szolgálják még ki
  • Elérhető szolgáltatásoknál is, lehetne jobbat fejleszteni

Amire tesztek után jutottam, az a laptopok javítása volt.

Ez a terület akkor, megfelelt a fent felsorolt kritériumoknak. Így belevágtam.

Nevezhetjük, adatvezérelt, cégalapításnak is.

Cikkírás közben kiderült, hogy szinte nincs is képem a múltról. Nem ezzel voltam elfoglalva :). Amiket találtam:

 

Itt egy kihívásokkal teli időszak következett.

Bevételem nem volt, tőkém sem. Kb. mindent, amit tudtam, pénzé tettem és azt visszaforgatva vágtam bele, saját lakásban.
Lépésről lépésre, elkezdett működni.

Akkoriban a javítási határidők hosszabbak voltak. Ezeken bőven lehetett optimalizálni.

Rengeteg olyan javítás volt, amit akár megvárhatóra is lehetett vállalni. Így ezt a kommunikációba építettem.

Ez is egy lehetőség volt, amit akkoriban nagyra értékeltek és sokan emiatt fordultak hozzám.

Aztán jöttek a növekedéssel járó kihívások

Elég hamar beindult az elképzelt modell. Ami ahhoz vezetett, hogy végül szinte egész nap csak szervizes munkák töltötték ki az időmet.

A cég fejlesztésére nem nagyon jutott, sőt alapvető adminisztrációkra is nehezen.

Olyan is volt, hogy a szerelőasztalnál aludtam el :).

Ekkoriban egy hetem úgy nézett ki, hogy gyakorlatilag minden nap ezzel foglalkoztam, idönként meg egyes családi eseményekre, nagynehezen, el-el szabadultam. Ez is szült konfliktushelyzeteket.

Egyszóval, túljutottam azon, hogy miből legyen pénz.

Remek. Tényleg az.

Ezzel együtt, bele is estem egy másik kihívásba:

Vállalkozóként, hogyan legyen időm?

Mert ez a működés, fenttarthatatlan volt.

Szakemberként vágtam bele ebbe a kalandba. De ahogy a cég növekedett, egészen más kompetenciákra volt szükség, amikhez fel kellett nőni. Azaz, vállalkozóvá válni.

Vállalkozói önképzés

Fiatalabbként, másik nagy szerelem a küzdősportok világa volt. Rengeteget adott.

Talán ezen a területen élhettem meg először azt, hogy milyen, amikor tisztán, saját vágyból, szenvedéllyel vágsz bele valamibe és csinálod és lépésről, lépésre jönnek az eredmények is.

Ebben a világban egyvalami működik, a meló.

De talán, ami ennél is érdekesebb, hamar felismertem a mentorok szerepét. A megfelelő edző, kulcsfontosságú a siker érdekében, minden szempontból.

Ezek voltak azok az alapvető összefüggések, amit a vállalkozás világába, sőt, az élet más területeire is, egy az egyben adaptálhatóak.

Nézzük a gyakorlatban egy profi sportolónál, hogy is történik ez? Azaz milyen segítőkre, szakikra van szüksége? Nézzük:

  • Sportspecifikus edző
  • Erőnléti edző
  • Mentális oldalért felelős szaki
  • Prehab / rehab szakik
  • Orvosok
  • Ja és az üzlettel is valakinek foglalkozni kell, ha profiról beszélünk, meg egy adag szaki

Miért gondolnánk akkor azt, hogy ez máskép lenne az élet más területén, főleg vállalkozóknál?

A célom az volt, hogy:

Kijutni a mókuskerekből és legyen időm. Így elkezdtem mentorokat keresni, akik segíthetnek ebben.

Az akkoriban elérhető összes olyan szakival kapcsolatba kerültem, infótermék, konferenciák, workshopok, személyes tanácsadások keretében, akik számomra érdekesek lehettek.

Lépésről, lépésre megtanultam azt, amire szükségem volt.

Tisztában voltam vele, hogy az önképzésre fordított pénz, nem kiadás, hanem befektetés.

Viszont egy idő után túl sok volt az infó.

Mindenki a saját területét nyomta. Néha akkor is, ha valójában nem arra volt szükségem éppen akkor.

Nem volt rendszer.

Így megálltam ezzel.

Innentől már csak személyes együttműködések voltak, az aktuális kihívásokra fókuszálva. Alapokkal már rendelkeztem, a sallangra nem volt szükségem.

Elkezdtem rendszerezni a tudást. Céljaimnak megfelelően, rendszerbefoglalva használni a tanultakat.

Meg is találtam a számomra legmegfelelőbb partnert ebben, akire, vállalkozásfejlesztés területén, azóta mentoromként hivatkozom. Tomán József

Cégfejlesztés

Az elég hamar kiderült, ha egy tanácsadóval, intenzíven dolgozunk a cégfejlesztésen, brutális eredmények érhetőek el.

Emlékszem, voltak fejlesztési napok is, amikor vagy 12 órás dolgoztunk, egy ebédszünettel megszakítva.

De ez az én működésemre volt szabva, nem kell mindenkinek ilyet csinálnia, nyugi :).

De az eredmények se maradtak el.

Körülbelül egy, másfél év fejlesztési folyamatának eredményeképpen, teljesen kijutottam a napi, operatív működésből.

Nem volt személyes jelenlétemre szükség a cég működéséhez. Éltem is a lehetőséggel, nem is voltam jelen. Ritkán jártam be, vagy egy-egy fejlesztési folyamatnál, amikor optimalizáltuk a működést, vagy új szolgáltatást találtunk ki.

De amúgy ezt leszámítva, ment magától.

Cégvezetőként az első, amit megtanultam, és gyakorlatba is ültettem, hogy ha lehetőségünk van rá, amit csak lehet, delegáljunk.

Kiszervezett Marketing

Miután kikerültem a napi operatív működésből, terítékre került a marketing is.

Valójában a siker egyik titka az volt, hogy fel tudtam építeni egy ügyfélszerző rendszert.

Viszont ezt nem sikerült úgy kiszerveznem, ahogy képzeltem, mert nem létezett akkor ilyen szolgáltatás.

Csak egy-egy terület szakértője létezett, senki se foglalkozott az egésszel. Mindenki a saját területét erőltette, akár annak az árán is, hogy a többin ront közben. Vagy mert nem lát rá az egészre, vagy mert az érdekei így kívánták.

Ha nem rendelkeztem volna a megfelelő tudással, beláthatatlan következményekhez vezetett volna, ha teret engedek néhány nem megfelelő tanácsnak.

Néhány példa

  • PPC-ért felelős szaki, a SEO budzsét is elvitte volna, mert meglátása szerint a PPC mindent ver. Annak ellenére, hogy már elértük azt a plafont, ahol már nem érdemes emelni a hídetésre szánt kereten.
  • Blog esetén, weboldalkészítőnek, technikailag egyszerűbb lett volna ha a blogot egy aldomainre telepítik. Viszont ez meg keresőoptimalizálási szempontból, közel se úgy erősítette volna a fődomain tartalmát. Pedig ez lett volna a cél.

Kiszervezésben így az működött, hogy egyféle projektmanagerként összefogtam az egészet, majd így, összehangoltam a különböző területek szakijait.

Ez már működött.

MarketingSzaki

Eredményeim, másoknak is feltűntek az ismeretségi körömben. Érdeklődtek, hogy hogyan lehetne hasonlót átültetni a saját cégeikbe.

Így érkeztek az első megkeresések, hogy segítsek ebben.

Ekkor fogalmazódott meg ez a fajta szolgáltatás, amit lényegében a MarketingSzakiban foglaltam össze, azaz a Kiszervezett marketing.

A gyakorlat azért mást mutatott.

Bár marketing volt a belépési pont, egy-egy együttműködésnél, menet közben, rendre kerültek elő más kihívások.

Legtöbbször egy komplexebb fejlesztési folyamat belépési pontja lett leginkább a közös munka.

Főleg ahogy egy újabb válság elején állunk a soraim írása közben.

Példa néhány esetből:

Edzőterem – online marketinggel kapcsolatos együttműködés volt a belépőpont

  • Terem kihasználásának növelése. A terem elrendezés, átalakításával, 50%-al nőt az egy csoportra vetített, ügyfél befogadóképesség a csoportos foglalkozásokon.
  • Terem működésének leszervezése
  • Új üzleti modell-láb kifejlesztése, amiben nem az eladott idővel arányos a bevétel. Mindez online, nincs fizikai helyhez kötve.
  • Pénzügyi rendszer felépítése, amin keresztül mindent mérhetővé teszünk
  • Személyes márka építése
  • Természetesen ügyfélszerzésről se feledkeztünk meg 🙂

Egyszemélyes tanácsadói vállalkozás, ahol egy weboldalkészítéssel indult el a közös munka.

  • Személyes márka építése
  • Automatizmusok a folyamatokba
  • Csak konzultációkban adom el az időm modellről, ettől független új üzleti modellek felé nyitás és indítás (bevétel kb felét ez adta később)
  • Más szaki bevonásával, személyes hatékonyság, időmenedzsment, cégfejlesztés és pénzügyi rendszer

Valójában jó jelzőt, egyelőre nem találtam arra, amivel itt jelenleg foglalkozom.

Összességében, amiben segíteni tudok, azok a pontok, amiket en is bejártam és sikerrel oldottam meg korábban. Magamnál, illetve ügyfeleimnél.

Gyakorlatilag egész utamon kkv környezetben dolgoztam, igy egy átfogóbb képem van arról, hogy milyen mindennapi kihívásokkal kell megküzdeni ebben a környezetben.

Nem mások, hanem a saját pénzemet égetve szereztem meg a tudásom.

A legkülönféle szakaszokat is megéltem, a tudás hiányából fakadó hibákat, gyors növekedést és kezelését, vezetői túlterhelést, kiégést, munkatársi kihívásokat, rendszer hiányából fakadó kihívásokat, partnerek és alvállalkozókkal járó kihívások kezelése, tulajdonosi szétválást, lezárást.

Megismerhetted az eddigi vállalkozói pályafutásom történetét, így könnyebben tudsz azonosulni vele – vagy nem és ez alapján eldönteni, hogy szerinted én vagyok e a megfelelő szaki a számodra.

DOLGOZZUNK EGYÜTT!

Mesélj nekem a projektedről, és ha tudlak benne segíteni, valósítsuk meg közösen!